depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Lemezkritikák
Hirdetés
Precious

A dal egy roppant intim témát érint: Martin a válásával kapcsolatos egyik legnehezebb dilemmáját fogalmazta hangjegyekbe: ...és mi lesz a gyerekekkel? Hogyan és mit mondjunk nekik?
Nem emlékszem, hogy Martin valaha is ilyen közel engedett volna magához bennünket… Talán nem is vártuk, nem akartuk, és nem is fogadtuk volna el ezt a fajta közelséget - de ezúttal itt nem mi számítunk, nem ránk vannak tekintettel.

Martin apaként tárja elénk az érzéseit, s csodálatos, hogy ebben a vallomásban mennyire nincs semmi extrovertáltság, semmi exhibicionizmus, sem túlzott elvontság, hiszen ezek a sorok csakis a gyerekeinek szólnak. A vallomás - egyszerűsége ellenére - nem közhelyes, hanem megindító és szívbe markoló.

Ezek a szavak féltő-óvó gyermekfej-simogatások, egyben félreérthetetlen jelzései is annak, hogy ami eddig volt, az véget ért, s ezentúl minden másként lesz.

Leírhatatlanul puha, “bevackolós” a hangszerelés, hasonló hangulattal legutoljára talán az A Broken Frame kapcsán találkoztunk - a Precious azonban nem a retro jegyében fogant. Mindenféle giccs-érzéstől mentes csilingelések, a nyolcadokat puhán brummogó basszusok és finoman csattanó-puffanó dobok teremtik meg az alapot a nehezen kimondható szavakhoz, ám időről-időre belénkhasít egy effekt, mintha csak azt éreztetné velünk: Istenem, a saját húsomba marok…

A zene és a szöveg kettősét értően egészíti ki a videóban felvillanó képek sora: egy elképzelt világban járunk, valósnak látszó környezettel körülvéve. Dave fantasztikusan tolmácsolja Martin sorait (Féltünk, mert törékenyek vagytok / *****), az Ultrán először hallott “lágy” hangszínét használva. Bámultosan szép, ihletett Dave arca, miközben az első két sort formálja. Semmi “különös” nem térténik, csak a kamera egy átszellemült pillanatot örökít meg.

Illusztráció

Az első versszak utolsó sora a szótaghangsúlyozás zaklatottságával vezeti fel a sodróan tömör refrént, és ismét helyén vannak a képek: “Van, mi megsérül / Van, mi széttörik”, szól Dave hangja, s a tárgyak elindulnak felfelé, mintha a feneketlen mélységbe zuhannánk - apa végre elárulta a rossz hírt, s hogy nincs tovább… Lágy, aranysárga-fekete-fehér árnyalatokban tündökölnek a szintetizátorok, a mozdulatok, az arcok - fantasztikus a pár bevágott kép, amint az ujjak lenyomják a billentyűket, amint megcsillan a fény egy-egy felületen. Biztonságot sugallnak a képkockák, de a valóság más: “Azt hittem, együtt majd sikerül, / De a szavak ezt nem érthetik”. Az “AB-AB” rímképlet után C és D képletű sorok következnek: a tehetetlenség érzését tovább fokozza a “there was so little left to” szavak szaggatottsága, mely úgy cseng, mintha zokogás ütné meg a fülünket. Dave sziluettje a hatalmas dugattyúk és kerekek között mintha a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság szimbóluma lenne…

A második versszak bűntudatról árulkodik: “Angyalok ezüst szárnyakon / Ne tudják, szenvedni milyen fájdalom / Bárcsak viselhetném helyettetek / Ha az Úrnak erre is van terve, / Melyhez kevés más értelme, / Remélem, tudja, mi a legjobb nektek…”

Az újabb refrén utáni átvezető rész “tombolása” maga a mardosó lelkiismeret és a testet öltött bűntudat. Érdemes megfigyelni egy újabb, eddig még egy dM-számban sem hallott megoldást, hogy a feszültséget adó és a harmóniát játszó sávok az utolsó ütem végére elhalkulnak. Gyönyörű levezető megoldás…

A dalt záró, bizakodó sorokat már vokálban hallhatjuk, mely lényegében burkolt bocsánatkérés a gyerekektől. A befejezést a “lelkiismeret-hang” “vijjogása” zárja.



Illusztráció

Ez igazi depeCHe MODE-hangulat, melyben a zene és a szöveg tökéletes összhangjának lehetünk tanúi. A Precious mindenképpen a Playing the Angel egyik kiemelkedő dala.

A maxi ?másik? oldalán található dal minden bizonnyal alapos meglepetéssel szolgálhatott, főleg azután, hogy lehetőségünk nyílt nem sokkal később az albummal is megismerkedni.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Free egyike a dM legerősebb ?B? oldalas dalainak. Minden múltba vágyodás nélkül a ?régi? hangulat jellemzi, amikor kapásból megragadta az embert egy szám, már a kezdése is olyan érdekes és sokat ígérő volt, hogy lélegzet-visszafojtva vártuk, kiteljesedik-e a végére, ezúttal mivel döngölik földbe a hallgatót.

A Free-ben van egy csipetnyi a Painkiller és a Headstar jellegzetességeiből, de nem is készülhetett volna máskor, mint a PTA idején… Nem zavaróak benne az ?alibidobok?, a vokálok sokkal érdekesebbek, mint az album többi számaiban, van vezérfonalunk, amiről gyönyörűen csüngnek alá a zenei betétek, szóval minden nagyon rendben van, egyedül talán az ének kevés és a levezetés hosszú, de nem bántóan.

Vesztegessem a szót az újrakeverésekre? Nem, mert számomra csak egy érdemel említést, amelyik az ordító befejezetlenségével tüntet: a Michael Mayer-féle ambient mix. A stílusra oly jellemző lassúság, már-már komótosság persze nem hiányozhat, méhkaszörej-szerű hangra épülő finom betéttel indul a szám, ekhóként visszatérő szólam keveredik elő a semmiből, melyek megforgatnak bennünket a saját tengelyünk körül, annyira légiesekké válunk tőlük, majd csend, és belép a gyönyörű főtéma…

Leírhatatlanul gyönyörű három perc telt el, de ennél többet nem is kapunk, mert 33 másodperc múlva nagy zaj kíséretében vége is lesz mindennek. Roppant kár ezért a mixért, mert a maga egyszerűségével sokkal többre lett volna hivatott a 7 meg 8 perces társainál…

Precious Precious
Precious Precious


   
   

   

2005.10.02. 19:00 | Kucced | 21867 Olvasás | 1 Hozzászólás | Nyomtatás
 
Játssz és nyerj DEPECHE MODE koncertjegyet!
Kapcsolódó cikkek
Kategóriák
TOP Cikkek
Hirdetés
Hirdetés
FREESTATE.hu ©